Sikeresen vizsgázott az NVDA az ECDL vizsgán!

Beküldve ide: hírek, NVDA | 1

Számos látássérült tette már le sikeresen az ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) moduljait. Egyértelmű sikerként könyvelhetjük el, hogy sikeresen lezajlott az első olyan vizsga, ahol csak az NVDA-t lehetett használni mint képernyőolvasó program.

A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában lezajlott az első olyan ECDL. vizsga, melyet a hallgatók nvda-val tettek le. Az ingyenes képernyőolvasó is jól vizsgázott, hiszen a feladatok megoldása során a hallgatók kizárólag ezen program segítségével teljesítették a vizsga követelményeit.
Ez az eredmény nekünk is nagy elismerés, örülünk hogy a program kezd egyre népszerűbbé válni a magyar látássérült felhasználók körében.


Cikk megosztása


  1. Ruzsa Viktor

    Kedves Olvasóink!

    Nem tisztességes dolog más képernyőolvasó programokról (illetve egyáltalán, más alkalmazásáról, termékéről) semmiféle rosszat mondani, de több érv szól az NVDA mellett, mint pl. a korábban legelterjedtebb JAWS mellett. Az egyik érv, hogy valamennyi, ma a kereskedelmi forgalomban kapható, PC-ken futó Windows operációs rendszer alatt magabiztosan fut (Windows 2000/XP/Vista), nem igényel külön képernyőfigyelő telepítést, nincs video hook, stb. Hordozható módban is használható. Ez mindenképpen csökkenti, sőt, gyakorlatilag teljesen megszünteti a kockázatviselést. A kockázatviselés – szerintem – két ok miatt nagyon fontos: Az egyik a teljesen vak, és főképp a kezdő felhasználók esetében nagyon kellemetlen, ha egy képernyőolvasó futási hibával leáll, netán a böngésző vagy más alkalmazás vele együtt összeomlik, stb. Az NVDA-val sohasem tapasztaltam ilyet, még a másikkal gyakran előfordul, hogy pl. a Mozilla összeomlik, vagy az Internet Explorer egyszerűen „A program nem válaszol” hibaüzenettel leáll. Ilyenkor jó esetben a CTRL + Alt+ Del billentyűkombinációval el tudtam érni a feladatkezelőt, és le tudtam állítani a lefagyott alkalmazást, azonban annak újraindítását követően a hibajelenség gyakran olyan sűrűn megismétlődött, hogy gyakorlatilag nem tudtam normálisan elvégezni egy fontos feladatot. Az NVDA -val sohasem tapasztalok ilyet, remekül lehet használni a Mozillát, még az egyébként egyáltalán nem akadálymentes közösségi oldalakat is (mint pl. Facebook). Pl. egy munkahelyen nagyon kellemetlen, ha valamelyik alkalmazás lefagyásának következtében az egyébként lehet, hogy jól képzett informatikus elakad, nem tudja elvégezni a munkáját, ez pedig akár még az állásába is kerülhet. Tehát nagyon fontos, hogy egy program megbízhatóan, stabilan működjön, mint pl. az NVDA. A másik: mivel hordozható módban is működtethető, ha egy látássérült pl. állásinterjúban lehetőséget kap arra, hogy gyakorlatban is bemutathassa, mire képes, könnyebben megengedik neki, hogy használja az NVDA-t, mint hogy feltelepítsen egy olyan képernyőolvasót, melynek a telepítése során történhetnek olyan rendszermódosítások, amelyek kockázatot jelenthetnek az adott cég hálózatára. Velem előfordult már, hogy egy adott helyen a rendszergazda nem, vagy csak hosszas győzködés után engedélyezte a másik program telepítését, mondván, ne kotorásszunk a hálózaton – szemben az NVDA-val, amelyet hordozható módban, pendrive-on odavittem, és mivel nem kellett telepíteni, tehát nem történt rendszermódosítás, gond nélkül leült mellém, és megnézte, hogyan tudok dolgozni vele. Ezzel nagyobb esélyünk lehet egy állás megszerzésére. Ráadásul ami még fontos: ingyenes. Sok cég ugyanis azért zárkózik el látássérült munkavállaló alkalmazásától, mert nem fog beruházni egy drága segédprogramra, mondván: Ez nekem miért jó? Miért éri meg? Megéri-e egyáltalán? És mi van, ha beruházok, és utána kiderül, hogy nem tud dolgozni vele, mert a mi rendszerünk nem tud együttműködni a beszélőprogrammal? Sok esetben az időkorlátos demo verzió nem elegendő a tesztelésre, mert egy munkahelyi folyamat akár tovább is tarthat. Nos, az NVDA-nál mindezek nincsenek. Nem olyan szép még a beszédhangja, de tapasztalatból mondom, hogy a kicsit kellemetlenebb gépies hang legfeljebb szokatlan, azonban egy munkavégzés során szerintem sokkal fontosabb a rendszer stabilitása, a kezdő felhasználó sikerélménye (ami egy rendszeres lefagyás következtében elmaradhat, ezáltal nem fog tudni úgy fejlődni), valamint a már képzett informatikus bizonyítani tudja, hogy mire képes, saját magának is, és környezetének is. Ráadásul ma nagyon sok esetben interneten kommunikálunk, nem csak családtagjainkkal, éplátó barátainkkal, hanem akár üzletfeleinkkel, ügyfeleinkkel is. Gondoljunk csak bele! Ha pl. telefonon beszélünk egy ügyféllel, nem mondhatjuk, hogy „Bocsánat, lefagyott a rendszer, újra kell indítani” – vagy legalábbis mondhatjuk, de minden ilyen technikai probléma presztizsveszteséggel is jár. Jómagam a Civil Rádió önkéntes műsorkészítője is vagyok, saját honlapot, blogot szerkesztek, amelyek elengedhetetlenek a műsoraim népszerűsítésére, írott változatának publikálására. Emellett rádiónk Facebook-oldalát szerkesztem, valamint több saját közösségi oldalt üzemeltetek, honlapszerkesztőt használok. Mindez az NVDA-val kényelmes, és egyszerűen kivitelezhető.

    Szeretném jelezni, hogy fentiek kizárólag személyes élményeken, gyakorlati tapasztalaton alapulnak, tehát senkit sem szeretnék megsérteni, aki esetleg a másik alkalmazás pártján van. Ezért – noha idén 20 éve foglalkozom számítástechnikával, de kérem, tekintsék/tekintsétek ezt inkább egy személyes felhasználói véleménynek, mintsem szakmai hozzászólásnak.

    Üdvözlettel,

    Ruzsa Viktor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük