Hasznos tippek az NVDA használatához

Több helyről is kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy az NVDA nem működik egyes programokkal. Sok esetben ez nincs így, csak tudni kell hozzá pár egyszerű módszert. A következőkben ezeket vesszük sorra.

Skype

Létezik a Skype programhoza SkypeTalking kiegészítő. Ezzel az a legfőbb baj, hogy a fejlesztése leállt, főleg mert a Skype nem ad át minden információt (pl. a Facebook chat üzenetek már nem olvastathatók fel vele).
A Skype-ban már elérhető a “kisegítő lehetőségek” almenü, ahol bekapcsolható a kiterjesztett billentyűzet kezelés, és a képernyőolvasó mód is. Ezt az Extrák menüben érhetjük el (az alt+e billentyűparanccsal a Skype ablakában állva).
Ezen kívül az alt+n lenyomása után, érdemes bekapcsolni a kompakt nézetet is (ez csak akkor található meg, ha nem ez az aktív) a nézet menüben. Ekkor minden beszélgetés új ablakban nyílik meg.
Az üzenetváltás nagyon könnyen megvalósítható. Ha megnyitunk egy beszélgetést, a tab segítségével mozoghatunk az ablakban, A szerkesztőmezőbe gépelhetjük be az elküldendő szöveget, amit az enter billentyűvel van lehetőségünk továbbítani a másik felhasználónak. A kapott üzeneteket egy listában (a szerkesztőmezőtől shift+tabot nyomva) találjuk meg. A listában nyilak segítségével mozoghatunk fel-le az elemeken. Ekkor a program elmondja az üzenetet. Ami zavaró lehet, az az hogy a program az üzenet elé teszi annak elküldési/beérkezési dátumát, és az üzenet írójának nevét. Az időbélyegek használatát a Beállítások -megjelenés lapfülén lehet kikapcsolni az “időpont mutatása” jelölőnégyzettel.
A tabbal számos hasznos gombot találhatunk még a megnyitott partner ablakában. A hívás és videóhívás gombok használata egyértelmű, viszont az üzenetlista előtt lévő “1 nap, 30 nap” gombok nem feltétlen. Erre rányomva a listában szabályozható, hogy mennyi ideig jelenjenek meg visszamenőleg a beszélgetések a kiválasztott partnerrel.
Egy hívás fogadása a Skype ablakában a menügomb megnyomásával, és a hívás fogadás/elutasítás elemek kiválasztásával is lehetséges, így nem kell mozogni a Skype menürendszerében.

Abby Fine Reader 11

Az Abby Fine Reader főmenüje nem mindegyik képernyőolvasó programmal működik gördülékenyen. Az NVDA-val használható, bár előtte ajánljuk az NVDA legfrissebb verziójának feltelepítését. A menüket néha nehezen kezdi el felolvasni, ekkor a legjobb lehetőség a menü escape-val való bezárása, majd újra megnyitása. Ez pár próbálkozás után el szokta hárítani a problémát, de segíthet az ablak kis méretre tevése majd újra fókuszba való hozása, a nyilak mozgatása a menüben is. A dolog érdekessége viszont az, hogy nem mindegyik gépen jön elő ez a fajta lassúság, valószínűleg ez függhet az aktuális számítógép erőforrásaitól is.
Ami viszont szerencsés, hogy a Fine Reader programhoz számos gyorsgomb használható (pl. ctrl+k -lap beolvasása, ctrl+shift+r értelmezés, stb).

Dropbox

Ahogy már többször is írtuk, a Dropbox-hoz elkészült egy speciális NVDA kiegészítő. Ez idáig szépen működött, viszont a Dropbox 2.0 megjelenésével akadtak problémák. A billentyűparancs háromszori gyors megnyomásakor Nem jelenik meg rögtön a Dropbox menüsora, de ha ezután egy entert nyomunk, már igen. A gyorsgomb lenyomása után az NVDA van hogy bemondja az “open the Dropbox menü” szöveget, de ez nem minden esetben hangzik el. Ekkor a nyilak mozgatására nem történik semmi, így a felhasználó azt hiheti, hogy nem lehet hozzáférni a program menüsorához a kiegészítő segítségével.

Total Commanderr indítása

Ha valaki feltelepíti (de nem vásárolja meg) a Total commander programot, indításkor mindig túl kell ugrani egy regisztrációs ablakon egy bizonyos gombra kattintva. Ehhez használni kell a navigátor kurzort. Asztali billentyűzet kiosztáskor nyomogassuk az NVDA+4 (a numerikus billentyűzeten) billentyűparancsot addig, amíg nem érünk a legszélső elemre. Laptop billentyűzet kiosztásakor ez az NVDA+shift+balra nyíl (csak a 2013.1 verzióktól felfele). A szélső elem egy szám lesz (1 és 3 között), ezt kell megnyomni a számbillentyűzetünkön a program megnyitásához. A nekünk kellő számot onnan is fel lehet ismerni, hogy ennél az NVDA nem mondja utána a “gomb” szót.

Van amit kihagytunk?

Ha van olyan praktikus tipp (bármilyen program használatához) amit kihagytunk, azt szívesen várjuk akár itt, akár a levelezőlistánkon, amiket a későbbiekben egy következő bejegyzésben közzé is teszünk.


Cikk megosztása


3 Responses

  1. RauchR

    Sziasztok!

    Jó lett a cikk nagyon, a magam részéről köszönöm és nagyon hasznosnak találom.
    Pár kiegészítés:
    A total commanderben úgy is meg lehet állapítani, mely gombot kell épp aktuálisan megnyomnunk, hogy az ablakban egyszerűen az insert+b parancsot használjuk, ekkor a total commander ablakcím elhangzása után az NVDA által mondott első szám lesz az, amit meg kell nyomnunk.
    Ha például insb után ezt halljuk:
    total commander. 3. AKkor a hármas szám lesz a nyerő.
    Nekem még a Dropbox jutott eszembe, annak a 2.0-s verziója, illetve egész pontosan a menü, időnként csinál kellemetlen dolgokat.
    Van, amikor nem jelenik meg, ha valaki esetleg ilyen problémába ütközne, próbálja meg a következőket: A Windows rendszertálcáján, azaz most nem az NVDA rendszertálca lista bővítményének segítségével, keresse meg a dropboxot, majd a NVDA gomb+bal egérkattintással helyezze oda az egérkurzort, ezt követően pedig használja a jobb egérkattintás parancsot. Ezt persze a rendszertálca lista bővítmény segítségével is lehet kivitelezni, viszont egyes tapasztalatok szerint ez nem mindig működik.
    Így viszont jó a dolog, a jobb egeret követően előugrik egy gomb, amely az open dropbox menü nevet viseli, erre szóközölvén megkapjuk a már jól ismert menüt.

    Üdv:

    RauchR

  2. Fábián Istvánné

    Sziasztok!
    Letöltöttem az nvda programot, jónak találom, csak egy kis problémával küszködök, hogy a kurzorral nem tudom követni a sorokat. szeretnék egy olyan lehetőséget találni, hogy egy komplett szöveget tudjak tudjak elolvasni aznélkül, hogy a kurzorral követni kelljen a sorokat, mert gyengén látó vagyok és ez nekem nagyon nehéz.
    Küldjetek valami könnyen érthető egyszerű lehetőséget, amit használni tudnék. Köszönöm előre is! Marika néni.

    • oaron

      Kedves Marika néni!
      Létezik billentyűparancs egy szöveg folyamatos olvastatására. Asztali billentyűzet kiosztás esetén ez az NVDA billentyű+lefele nyíl (az NVDA billentyű általában az insert), laptop kiosztás esetén pedig a capslock+a billentyűparancs megnyomásával indítható el. A kontrol lenyomásával a felolvasás megállítható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.