Egy innovatív megoldás: A Tacmon projekt

Beküldve ide: Uncategorized | 4

Egy évvel ezelőtt befutott az NVDA fejlesztői listára egy kérdés egy Braille kijelző és az NVDA összekapcsolásáról. A fejünket akkor kaptuk fel, amikor aláírásként egy magyar névvel találkoztunk.

Az Aitia International ZRT meghívását elfogadva (akik a Tacmon projekt egyik résztvevői) meglátogattuk őket irodájukban, ahol átbeszéltük a lehetőségeket a két projekt összekapcsolására. Mostanra a kijelzőhöz tartozó driver már elkészülni látszik, így a végleges eszköz gond nélkül fog működni az NVDA-val is.

Mi is az a Tacmon projekt?

„A Tacmon projekt 2008-ban indult azzal a céllal, hogy több ország szakembereinek együttműködésével előállítson egy olyan kijelzőt, amely grafikus és szöveges információk megjelenítésére egyaránt alkalmas. Ez a segédeszköz lehetővé teszi többek között a kémiai és matematikai ábrák szemléltetését, egy-egy szöveghez tartozó kép domború ábrázolását. Reményeink szerint az iskolai tanórák, egyetemi előadások nélkülözhetetlen kellékévé válik, új utakat nyithat a természettudományi tárgyak oktatásában. Emellett elérhetővé tesz a vak és gyengénlátó emberek számára olyan grafikai információkat és számítógépes alkalmazásokat, amelyek használata korábban elképzelhetetlen volt számukra.

A kijelző további előnye, hogy több új technológia ötvözésének köszönhetően rendkívül költséghatékony lesz a gyártása, így tehát reményeink szerint széles körben elérhetővé válik majd ez a segédeszköz.

A Tacmon projekt eredményei alapján a projektpartnerek úgy gondolták, hogy a tervezett eszköz beváltja a hozzáfűzött reményeket, így tehát érdemes a továbbfejlesztésre. A tavalyi évben indult, 30 hónapon át, az Európai Bizottság társfinanszírozásával zajló Tacmon 2 projekt célja, hogy a Tacmon projekt eredményeit továbbfejlessze, tökéletesítse, a korábbi vizsgálatok kiterjesztésével megtalálja a leendő felhasználók számára legideálisabb megoldásokat.”
(Forrás: „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány)

Az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány már kezdetek óta tagja a nemzetközi csoportnak, így részt vesznek a szakmai tanácsadásban, tesztelésben, stb. Reményeink szerint (ha másban nem is), de a tesztelésben az NVDA szemszögéből a későbbiekben mi is részt tudunk venni, így a projekt fejlődéséről hírt adunk majd az NVDA-blogon.

A Tacmon projektről bővebb információkat ezen az oldalon olvashat.


Cikk megosztása


4 Responses

  1. S.geri

    Jó lenne ezzel a témával nagyon-nagyon foglalkozni, én nagyon fontosnak és szükségesnek tartanék egy ilyen eszközt. Remélem, viszonylag olcsó is lesz.

  2. Erdődy Viktor

    Sziasztok!
    Nagyon nagyon örülök én is ennek a fejlesztésnek. Kiváltképp az a mondat ragadott meg, amiben az van, hogy olyan alkalmazások is elérhetők lesznek vakon, amig eddig nem.
    Milyenekre lehet gondolni? Engem a zene és hangszerkesztés érdekel nagyon, ezen a téren a Reapert leszámítva, no meg hangszerkesztés tekintetében egy-két alkalmazást tekintve nagyon nagyon nem rózsás a helyzet.
    Izgatottan várjuk a híreket.
    Üdv:
    Viktor

  3. Laca

    Sziasztok!

    A takmonról volt valamelyik évben egy tesztelés az infoalapnál. 20 embert hívtak be. 31×31-es érintőképernyőn megjelenő képeket, szövegeket kellett felismerni. Sőt a kijelzővel még rajzolni is lehetett mivel érintőkijelzős volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük