Játékok vakoknak -beszámoló

Amikor elindultam az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által szervezett IT klubra, valami azt súgta, hogy valószínüleg új játékot nem fogok megismerni (lévén elég régóta játszom ilyen audiojátékokkal), de mégis kiváncsi voltam, hogymiket mutatnak be. Velem tartott egyik barátom, Dávid, -aki készített két játékot is látássérülteknek mobiltelefonra.

Az audiojátékok olyan programok, melyek főként a hangszórók adta lehetőségekre támaszkodva nyújtanak “játékélményt” a látássérült felhasználóknak, igen gyakran csak a sztereó hangzást lehet hallani a játék során grafika nélkül.

Érkezéskor karácsonyi ajándékkal fogadtak minket. Egyrészt részt vehettünk a bemutató végén lévő sorsoláson (ahol egy játék szoftvert lehetett megnyerni), kaptunk szaloncukrot, és egy cd-t. A cd-re rá volt írva az alapítvány neve, meg hogy vakos játékok gyűjteménye, de sajnos nem braille-ben. Ez csak egy apró figyelmesség, de ha már vakoknak csinálunk valamit (és az alapítvány munkatársainak egy része sem lát), akkor úgy gondolom, hogy ahhoz a 20-30 cd mellé lehetne mellékelni egy brailleben írt lapot, amin mondjuk fel vannak sorolva a lemezen található játékok… De ezen nem akadtunk fenn, a gesztus a fontos!

Pár perces várakozás után el is kezdődött az előadás. Először Szuhaly Mihály -az alapítvány elnöke- köszöntötte az egybegyűlteket. Viccesen megjegyezte, hogy Molnár Ákos (aki bevezetett minket az audiojátékok világába) azt a feladatot kapta, hogy munkaidőben is játszon.:)

Ákos röviden elmondta, hogy mi is az az audió játék, és hogy mik a lehetőségei a látássérülteknek.
Az első játék a Lightech Interactive által készített Light locator volt. Ebben a játékfejlesztői gárdában vett részt Osztolykán Róbert barátom is, így büszkén hallgathattam az általa/általuk készített játék ismertetését.
A játékban egy 100 emeletes épületben kell megkeresni az eldugott bombát, ami ha nem találják meg időben, felrobban. Sajnos ma Ákosnak nem volt szerencséje…

Letöltés

A következő játék a 3dSnake játék volt. Ez a népszerű kígyós játék vakos változata, ahol egy 30×30-as táblán kell megtalálni a gyümölcsöket, és közben nem szabad a falba ütközni. Sajnos a sztereó hangzás a lényeg, ami hangszóróból nem az igazi, de érthető módon nem tudnak mindenkinek adni egy fejhallgatót… Ami nagyobb gond volt, hogy Ákos -akin fejhallgató volt- 4 másodperces késéssel hallott mindent, tehát bármit csinált a játékban, azt ő késöbb hallotta meg. Ebből az következett, hogy sajnos sokszor nem tudta jól prezentálni, hogy mit is kell pontosan csinálni.

letöltés

Ezt követte a sokak által ismert Dark destroyer, ahol meg kell védeni a bolygónkat az ellenséges űrhajóktól. Sajnos itt is érezhető volt, hogy Ákos késöbb hall mindent, de ez szerencsére a hallgatóságon nem látszott, lelkesen szurkoltak neki.

letöltés

A Topspeed következett, ahol egy autóversenyző bőrébe bújhatunk. Itt megtudhattuk, hogy többféle módban is lehet játszani (időmérő, multiplayer, stb). Szerintem ez az egyik legnépszerübb játék hazánkban, de sajnos elég kevés szó esett róla.

letöltés

A sorban már csak két játék maradt. A treasure mania 1 (amit szintén a Lighttech interactive készített), és a Hunter. A Treasure maniában kincsekre kell vadászni. Sajnos ez a játék fejhallgatóval az igazi, mert rengeteg háttérhang csak ilyenkor hallatszik.
Itt a hallgatóság már eléggé elfáradt, sok volt nekik ez a rengeteg hanghatás, és az új információk tömkelege.

Letöltés

Végül a Hunter jött a sorban, amit egy szerencsés nyertes haza is vihetett (mivel a játék nem ingyenes). Ezúton is gratulálunk neki! A Hunter egy kalandjáték, amiben tíz pályát kell teljesíteni, egyre nehezedő feladatokkal. Az első pályát ismerhettük meg, ahol a dzsungelben kellett elkábítani az ellenséges állatokat.

A demó letöltése

A játék bemutatása után elhangzott pár információ. Többen is kérdezték, hogy ezeket honnan lehet letölteni. Ha igény lesz rá, akkor az alapítvány szivesen készít egy link gyűjteményt, ahol el lehet ezeket érni.

Ilyen linkgyűjtemény már létezik, aminek a címe
audiojatekok.extra.hu

Erről az alapítvány munkatársai bevallásuk szerint “természetesen” tudtak (de erről még pár szót később). Azt mondták, hogy az ilyen játék-gyűjtemény készítésekor meg kell nézni minden játék licenszét, és engedélyt kell kérni a játék fejlesztőjétől, hogy kikerülhessen az oldalra. Állítólag vannak olyan fejlesztők, akik ebbe nem mennek bele. Ezt nem teljesen értem, hiszen mindenki szeretné népszerűsíteni a maga játékát. Úgy gondolom, hogyha a játék letöltési linkje a készítők oldalára mutat, és fel van tüntetve a készítő cég neve, akkor semmi ellenvetésük nem lehet.

Ezután szó volt a magyar audiojátékokról. A klubb szervezői még nem tudtak a Dávid által készített két mobilos játékról, ezért a fejlesztő megragadta az alkalmat, és az egyiket be is mutatta, ami nagy tetszést aratott a hallgatók körében.

Ez a Torpedó nevet viseli, amely a népszerű torpedós játék vakosított változata.

A végén Dávid megemlítette az általunk készített ilyen játékokkal foglalkozó oldalt, mert az ő fejlesztéseit is onnan lehet letölteni. Ekkor kiderült, hogy ez nem volt ismeretlen a szervezők számára, de a régi tartalom frissítés miatt azt hitték, hogy az már meg is szünt, pedig az oldal él és virul.

A játék letöltése

Ezzel be is fejeződött a bemutató. A végén rétessel, és teával vártak, ami nagyon finom volt!

Mikor hazaértem, és beraktam a cd-t a számítógépbe, meglepődve láttam, hogy jópár leírás az általunk készített oldalról lett másolva. A leírás alján fel volt tüntetve a forrás (egy helyen rosszul, de sebaj, ez legyen a legnagyobb gondunk). Ezek szép, terjedelmes leírások, amit többedmagammal készítettem. Amihez mi még nem írtunk leírást, azok jóval rövidebbek voltak, egy, maximum két mondatban próbálták megismertetni a felhasználót az adott játékkal.

Szegény felhasználó, aki boldogan hazaviszi a cd-t, és elkezdene játszani ezekkel, azt se tudja, hogy mihez kezdjen! Arról már ne is beszéljünk, hogy van olyan leírás, ami hibás is…

Úgy gondoljuk, hogy ha már vették a fáradságot, és lemásolták az oldalunkról az általunk készített leírásokat (amivel nincs is természetesen semmi baj, hiszen szabadon terjeszthetőek), akkor az oldalon több helyen feltüntetett elérhetőségeink egyikére küldhettek volna egy e-mailt, hiszen ha már a játékok linkjeinek megjelenítéséhez “engedélyt kell kérni”… Mi nagyon szívesen segítettünk volna ötletekkel, és igényes leírások készítésével az alapítványnak, ezzel is támogatva az ő munkájukat, és a látássérült felhasználókat. Ez olvasható az alábbi közleményben, amit RauchR írt, aki lelkes leírás készítője az oldalunknak:

Kedves látogatók!

Bizonyára néhányan értesültetek róla, hogy 2009. december 2-án az Informatika a Látássérültekért alapítványnál lezajlott egy audiojátékokkal foglalkozó rendezvény.

A kezdeményezést kitörő örömmel fogadtuk, hisz régóta szükségét éreztük egy efféle témát boncolgató összejövetelnek, s az ellátogatók bizonyára sok kellemes élménnyel gazdagodtak rajta. Többek között egy igen élvezetes cd-vel is, amelyen sok, igen szórakoztató játékot, illetve az azokhoz tartozó leírásokat találja a kíváncsi felhasználó. Nagy örömmel, ám némi meglepetéssel nyugtáztuk, hogy néhány játékhoz (Shades
of Doom, Gma Tank Commander) igen hosszú és kimerítő leírást mellékeltek, amelyek, bizony, először a mi oldalunkon kerültek a nagyközönség elé. Forrásként a leírás alján szerencsére megtalálhatók vagyunk, noha nem feltétlenül a pontos, működő címünkön, de ez nem tartozik feltétlenül ide. Viszont szívesen vettünk volna valamiféle kapcsolatfelvételt az alapítvány részéről, hisz ez elősegítette volna az Infoalap és a mi együttműködésünket, s talán kivehettük volna a részünket a rendezvényből is. Annak is örültünk volna, ha a bemutatón, a játékok ismertetése alatt esetleg elhangzott volna, mintegy ajánlásként, oldalunk elérhetősége, s noha mint az hallható volt, valóban nem frissülünk hétről hétre, hónapról hónapra, de itt vagyunk, tisztességesen működünk, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy maguk a szervezők is a mi leírásainkat mellékelik a játékokhoz, s ha másért talán nem is, ezért mindenképp megérdemeltünk volna néhány szót a bemutatón. Az oldal létrehozása, megszerkesztése, fenntartása, feltöltése, a cikkek, leírások mind saját erőből történtek és történnek most is, s természetesen mi semmiféle honoráriumra nem tartunk ezért igényt, mégis örültünk volna, ha egynéhány mondat erejéig említésre került volna ez az oldal is.

Örülünk tehát az alapítvány nyitottságának az efféle dolgok felé, további sok sikert kívánunk nekik ebben, és reméljük, a jövőben hatékonyabb, eredményesebb együttműködésre is képesek leszünk!

RauchR

Írta: Oaron

2009. 12. 03.

http://audiojatekok.extra.hu


Cikk megosztása