Magyarországi képernyőolvasó felhasználók felmérése 2014.

Szántai Károly web és UX akadálymentességi szakértő a WebAIM nemzetközi kutatásának mintájára felmérést készített a képernyőolvasó szoftverek használatot illető szokásokról, igényekről, a honlapok akadálymentességéről. A végeredmény mindenképpen pozitív az NVDA számára; ismét jól teljesített a szoftver!

A kérdőívre válaszolók nagy százalékban a 31-40 éves korosztályt erősítik. A legtöbb reakció a fővárosból érkezett, leginkább vak, vagy súlyos látássérültséggel rendelkező személyektől. A kitöltők többsége haladó szinten kezeli a számítógépet és a böngésző programokat. A felmérésből kiderül, hogy képernyőolvasót inkább számítógépen, laptopon és mobilon használnak az érintettek, utóbbi tény jól mutatja a
mobiltechnika térhódítását.
A leggyakrabban használt szoftverek “versenyében” dobogós, második helyezést ért el az NVDA, miközben másodlagos segítőnek a legtöbben jelölték meg a felhasználók, tehát majdnem minden vak felhasználó gépén az NVDA. fent van és használják is rendszeresen.

A böngészési szokások is górcső alá kerültek, s kiderült, hogy a felhasználók többsége a Firefoxot használja netes szörfözéseihez és ennek elsődleges kezelésére az NVDA-t választották. Ez is azt bizonyítja, hogy az NVDA tökéletesen együttműködik a látássérült felhasználók által leginkább kedvelt Mozillával.
A fentiek alapján elmondható, hogy az NVDA egy innovatív, rugalmas, gyorsan bővülő szoftver, amely egyre népszerűbb célcsoportja körében.

A teljes hazai képernyőolvasó felmérés az alábbi linken olvasható: Magyarországi képernyőolvasó felhasználók felmérése – 2014.

Szerző: Horváth Nikoletta


Cikk megosztása