LESEK konferencián jártunk

Ahogy az elmúlt években, úgy most is részt vettünk a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáján. Népszerűsítettük az NVDA programot, illetve egy kis meglepetéssel is készültünk a standunkhoz látogatóknak.

Nagyon jó érzés volt azt látnunk, hogy az NVDA programot szinte mindenki ismerte. Természetesen voltak új érdeklődők, de az első konferenciához képest nagy változásként éltük meg, hogy a szoftverről szinte mindenki hallott, jobb esetben ki is próbálták már. Kaptunk néhány többeket érdeklő kérdést is, ezekre az NVDA gyorstalpaló következő részében választ is adunk.
Tavaly kísérleti jelleggel kivittünk néhány NVDA feliratú bögrét és pendrive-ot. Ezek megvásárlásával támogathatták a honosítást, és az NVDA fejlesztését a látogatók.
Ez idén se volt másképp, braille és gravírozott NVDA felirattal ellátott söröskorsót illetve bögrét vásárolhattak az érdeklődők.
A befolyt támogatást természetesen visszaforgatjuk az NVDA fejlesztésére, kiadásaink fedezésére. Köszönjük azt a rengeteg érdeklődést és pozitív visszajelzést, amit a tegnapi nap folyamán kaptunk! Reményeink szerint jövőre ismét találkozunk!

A képen  gravírozott és braille felirattal ellátott bögrék és söröskorsók láthatók.
A képen gravírozott és braille felirattal ellátott bögrék és söröskorsók láthatók.


Cikk megosztása