Megjelent az NVDA 2021.3
Még bőven karácsony előtt megkaptuk kedvenc képernyőolvasónk legfrissebb kiadását. Térjünk is azonnal a legfontosabb újdonságok bemutatására!
Az NVDA újdonságai
Még bőven karácsony előtt megkaptuk kedvenc képernyőolvasónk legfrissebb kiadását. Térjünk is azonnal a legfontosabb újdonságok bemutatására!
Azok után, hogy az előző évről átcsúszott a 2020.4 kiadás megjelenése erre az évre, most itt van a már nevében is 2021-es verzió. Lássuk az újdonságokat!
Idén is átcsúszott az előző évi utolsó főverzió megjelenése, viszont ez semmit sem von le abból a tényből, hogy ismét csak jobb lett a kedvenc képernyőolvasónk. Nézzük is a legfontosabb újdonságokat!
Azok után, hogy az előző néhány kiadásban döntően a motorháztető alatt történtek fontos stabilitási fejlesztések, ebben a kiadásban több korábban megszokott opció és működési mód is megváltozott. Kezdjük is ezekkel az újdonságok bemutatását!
Nem kell nagy földindulást várni ettől a kiadástól, de ahogy mindig, most is bekerültek új funkciók és javítottak egypár hibát is.
Ebben a kiadásban nem kell nagy változásokra számítani, főként hibajavításokat tartalmaz. A mi honosítócsapatunk számára viszont ez a kiadás lehetőséget adott, hogy az NVDA-t ismét száz százalékos magyar fordítással adja közre.
Kissé rendhagyó módon a 2019.3 verzió megjelenése átcsúszott 2020 elejére. De mivel több fontos változást is hoz ez a kiadás, érthető, hogy nem akarták összecsapni. Viszont sajnos ez minket is megzavart kissé, ezúton kérünk elnézést a felhasználóktól, hogy nem száz … Folytatás
Ahogy korábban ígértük, mostanra orvosoltuk a fordítási hiányosságokat, így ezt a kiadást a megszokottak szerint, teljeskörű magyar fordítással tudjuk prezentálni. De térjünk is a lényegre, és szemezgessünk az újdonságokból!
Hosszú várakozás után végre megérkezett az NVDA 2019.1 verziója. A korábbi években megszokotthoz képest későbbi megjelenés oka, hogy a fejlesztők komoly erőfeszítéseket tettek a hatékonyság és a stabilitás növeléséért, ami a megszokottnál több munkával járt. A korábbi ütemezéstől való eltérés … Folytatás
Idén második alkalommal jelent meg NVDA stabil verzió. Számos változás található benne, ezekből kiemeljük a legfontosabbakat.