Megjelent a 6. nemzetközi képernyőolvasó felmérés!
A Webaim szervezet immár hatodjára írta ki a képernyőolvasó felmérését, melynek nemrég jelent meg az értékelése. A következőkben az eredményekből szemezgetünk.
A Webaim szervezet immár hatodjára írta ki a képernyőolvasó felmérését, melynek nemrég jelent meg az értékelése. A következőkben az eredményekből szemezgetünk.
Ebben az évben már a harmadik NVDA verzió jelent meg, számos újdonsággal. Az alábbiakban erről olvashat az érdeklődő.
Habár az NVDA jól működik a Windows 10 legtöbb területén, és a tapasztalatok is hasonlóak, mint a Windows 7 és 8.1 esetében, azt javasoljuk, hogy a kevésbé tapasztalt felhasználók még ne frissítsenek, vagy ne vásároljanak Windows 10 operációs rendszerrel ellátott … Folytatás
Pár hónapja a levelezőlistánkon és Facebook oldalunkon hírt adtunk egy közösségi kezdeményezésről, amelyben két lelkes fejlesztő gyűjtött adományokat egy innovatív kiegészítő lefejlesztésére. A cél 10000 $ volt (a projekt zárásakor több mint 15000 jött össze), így egyértelműen látszott hogy lesz … Folytatás
Kis csúszással, de megjelent az NVDA 2015.2-es verziója, mely ismét hozott újdonságokat magával. A következőben ezekből szemezgetünk.
2015. március közepén rendezték meg a III. Nemzetközi NVDA konferenciát. Az egyik talán legnépszerűbb program Michael Curran, az NVDA fő fejlesztőjének előadása volt. Cikkünkben az általa elmondottakból szemezgetünk.
2015. február 26-án ünnepélyes keretek között adták át a Fővárosi Törvényszék Ügyfélcentrumát, melyet a Net-média Alapítvány közreműködésével sikerült a vakok számára info-kommunikációs szempontból akadálymentesíteni. Az ügyfél tájékoztató informatikai rendszerben a NVDA képernyőolvasó segíti a látássérülteket a tájékozódásban.
Ahogy már megszokhattuk, az év második hónapjában már meg is jelent az első idei NVDA verzió. A kiadás kifejezetten sok újdonságot tartalmaz, ezeket vesszük górcső alá.
Szántai Károly web és UX akadálymentességi szakértő a WebAIM nemzetközi kutatásának mintájára felmérést készített a képernyőolvasó szoftverek használatot illető szokásokról, igényekről, a honlapok akadálymentességéről. A végeredmény mindenképpen pozitív az NVDA számára; ismét jól teljesített a szoftver!
Megjelent az idei év utolsó NVDA verziója (2014.4), mely már letölthető honlapunkról, vagy automatikusan frissíthető az NVDA súgó menüjéből.